Bejegyzések

Elég régóta használok egy Charge HR-t. Szoktátok kérdezni tőlem, hogy ez mégis mire jó, én meg erre mindig azt mondom, hogy főleg két dologra:

• Megmondja, hogy épp mennyire nem alszom eleget.
• Folyamatosan méri a pulzusomat, amiből remek következtetéseket lehet levonni arról, hogy a nap melyik időszakában mennyire voltam életképes :D

Ez mind szép és jó, de van a Charge HR-eknek egy elég komoly hibája, mégpedig az, hogy a szíj hajlamos elkezdeni leválni magáról az eszközről. Ez azért különösen vicces, mert ez a Fitbit nem cserélhető szíjas ELVILEG. Szóval akinél ezek a tünetek előjönnek (márpedig előjönnek pár hónap után), az vagy kicserélteti a Charge-t, vagy kidobja. Erről voltak gyönyörű anyázások az internet különböző területein, én csak azt kerestem, hogy mégis hogyan lehet ezt megoldani?

Jó kis élményben volt részünk még október végén, ami már egy ideje várja, hogy kiírjam magamból… A Hiromi: The Trio Project-nek volt egy lemezbemutató koncertje a Művészetek Palotájában, ahol a Spark című albumukról játszottak.

Egy kis személyes háttér. Mondhatod, hogy öreg hiba, de… nem nagyon hallgatok jazz-t. Nyilván rengeteg dolgot találhatnék benne, amivel tudnék azonosulni, de valahogy mindig kimaradt, és ebben közrejátszhatott az ilyen jellegű élmények eddigi hiánya is. Na de most…! Ezen a koncerten kaptunk az arcunkba bőven eleget ahhoz, hogy felülvizsgáljam a korábbi hozzáállásomat :D

Az egész sztori onnan indult, hogy elkezdtem koncertek után nézelődni, aztán a MüPa oldalán egyből felkaptam a fejem, amikor megláttam ezt az eseményt. Gondoltam én, ha már nem vagyok otthon jazz-ben, elkezdem a Spark albumot hallgatni felkészülésképp. Mit ne mondjak, szükség is volt rá: eltartott egy darabig, ameddig elkezdett átjönni, hogy miről is van szó itt, de azután! Megszámlálhatatlan dolgot találtam ebben az albumban, ami tetszik, legyen szó hangulatokról, ügyes ritmikai játékokról, hangzások építéséről vagy akár csak arról, hogy Hiromi - ha épp olyan kedve van - mennyire beteg módon át tudja vinni “morajlásba” a zongorajátékát… A koncerten megtapasztalhattuk, hogy mekkora hangulatot tudnak csinálni, azt hiszem, nem nagyon volt a MüPában, aki ne mosollyal az arcán távozott volna.

A nyáron New York-ban (egész pontosan, a remek használt műszaki cuccokat áruló Book Off-ban) vettem egy PS Vita-t. Miután belegyúrtam így 150+ órát csak ebbe a játékba, azt hiszem, egész jó vételnek bizonyult :D Korábban már írtam egy Shin Megami Tensei-es játékról, úgyhogy itt az ideje folytatni a sort…

Ismétlődő találkozások, ismétlődő szavak… Azzal, hogy elmélyítitek megértéseteket a másikban, erősödik a kötelék köztetek. De van, hogy a szívet egy tett jobban megrázza, mint ezer szó. […] Ha megerősítitek kötelékeiteket, azok erejével bármilyen megpróbáltatáson felül kerekedhettek.

– Részletek Margaret monológjaiból

Nem egy mai játék a P4, de kb. minden Vita-s top ajánlóban benne van, mint a platformra megjelent legjobb játékok egyike. (Amúgy nem olyan játék, ami könnyen el tudna avulni…) Az eredeti, még PS2-re szánt változatot 2008-ban, a felújított, új elemekkel kiegészített Golden-t pedig 2012-ben adta ki az Atlus. (Egyébként elég aktuális ez a kis bemutató, ugyanis a folytatás Persona 5 néven 2017. április 4-én fog kijönni PS3-ra és PS4-re.) A PS2-es dologra már csak azért is felhívnám a figyelmet, mert ez azt is jelenti, hogyha kedved van, minimális erőfeszítéssel nekiállhatsz te is a játéknak (egy PS2 emulátort szerezni nem egy nagy kaland manapság…) Lett belőle anime is, úgyhogy azt is meg lehet nézni, ha “esetleg” nem lenne felesleges 70+ órád egy kör végigjátszásra :)

Körülbelül fél évvel ezelőtt elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy jó lenne végre a zenéléssel kapcsolatos dolgaimat a helyükre tenni. Azóta rengeteget haladtam, de ide még nem írtam erről egy betűt sem, szóval ideje :)

Volt egy csomó trekk-kezdemény, amit nem fejeztem be, vagy igazából ki se dolgoztam, megmaradtak (félig működőképes) ötletként. Nem gondoltam volna, hogy viszonylag rövid idő alatt véget tudok vetni ennek és ténylegesen el tudok jutni odáig, hogy be is fejezzek zenéket. Aztán végülis a Coach.me-nek, Mike Monday néhány okos oktatóanyagának meg a napi szintű munkának köszönhetően most ott tartunk, hogy hat zenéről is be kell számolnom, amiből négynek az alapja már megvolt ;)

Egy kis apróság így előzetesen: régen egy csomó számom odáig se jutott el, hogy egyáltalán címet kapjanak (ez úgy a folyamat közepén vagy még később szokott megtörténni). Úgyhogy kitaláltam azt, hogy innentől van egy személyes “katalógusom”, amiben minden ötlet “automatikusan” kap egy katalógusszámot, hogy addig is tudjam, hogy mivel dolgozom, ameddig nincs címük. Vicces módon ez rengeteget segített abban, hogy egyáltalán átlássam, mi történik a zenéimmel…

A másik dolog, ami igencsak hasznomra vált, az a feszített tempó. Kitaláltam azt a “hülyeséget” másfél hónapja vagy hogy, hogy megpróbálok hetente egy zenét befejezni. Namost ez elég vészes, ha azt nézzük, hogy az elmúlt öt évben átlagban jó, ha évente befejeztem egy zenét :D De ez nagyon jó, mert ha ezt a tempót tartani akarom, akkor kénytelen vagyok koncentrálni arra, hogy ténylegesen hatékony legyek. (Hozzáteszem, hogy napi átlag egy óránál többet egyszerűen nem tudok most zenekészítéssel foglalkozni, ezzel kell a lehető legjobban gazdálkodni.) Szóval, nincs több “ülünk a Live előtt és tekergetünk mindent ami szembe jön” sztori. Adódhat a kérdés, hogy egyáltalán mennyire lehet minőségi munkát végezni ennyi idő alatt, ezt majd Ti eldöntitek - de az biztos, hogy sokkal könnyebb úgy begyakorolni a folyamatokat, hogyha rövid időn belül többször is meg tudod ismételni őket.

Jöjjenek hát a zenék, némi minimális kommentárral…

“Te mivel szoktál jegyzetelni?” - ez egy jó kérdés és ezt feltenném neked is. Néha azt érzem, hogy igazából mind a mai napig nem sikerült erre teljesen kielégítő választ találnom. Próbálkoztam Evernote-tal, mindenféle mindmap szoftverekkel, de valamiért egyik sem állt teljesen kézre. Gondoltam, írok egy hosszabb bejegyzést erről, szerintem páran biztos érdekesnek fogjátok találni!