Egy olyan csapatban folytatom tovább a munkát mérnökként, amit korábban menedzseltem. Ebben a bejegyzésben megpróbálom elmagyarázni, hogy miért döntöttem a váltás mellett, és megpróbálok átadni pár dolgot, ami neked is érdekes lehet, hogyha fontolgatod az engineering manager pályát.

Zoli, mi a fene van?

Igazából semmi. Megkerestem a főnökömet azzal, hogy szeretném megjátszani ezt a váltást, és ő gondoskodott róla, hogy ez nyugodtan megtörténhessen. Az egész arról szól, hogy szerettem volna egy olyan felállást, ami nekem személyesen jobban megfelel. Hadd fejtsem ki ezt egy kicsit.

Van egy dolog, amiben tudom, hogy nem vagyok túl jó: általában elég lassan értem meg azt, hogy egy adott szituáció milyen hatással van rám érzelmileg. Kellett némi idő, hogy felfogjam, hogyan is hat rám az EM szerepkör. (Ebben mondjuk segített, hogy a Prezis EM-ekkel volt mostanában egy csomó beszélgetésünk szerepekről meg felelősségi körökről.)

Hogyha bármikor is volt esélyünk munkáról beszélgetni veled, feltűnhetett, hogy meg vagyok róla győződve, hogy a Happiness Advantage egy dolog, és muszáj odafigyelnünk rá. Nem igazán van esélyed a legjobb formádat nyújtani, ha túl sok dolog miatt vagy boldogtalan. (Magyarul a “A boldogság, mint versenyelőny” néven találhatod meg Shawn Achor könyvét, amiben bővebben kifejti, miért is fontos ez a munka világában.) Szóval, eljött újra az ideje, hogy ne csak dumáljak erről, és lépjek valamit azért, hogy javuljanak a dolgaim. Azt mindig is tudtam, hogy rengeteg örömet okoz, hogyha programozhatok és (lehetőség szerint valós életbeli) problémákat oldhatok meg programozáson keresztül. Most már azt is elég jól értem, hogy ha ezt megtagadom magamtól hosszabb ideig, attól elég vacakul tudom érezni magam. (Amúgy szerintem én ilyen tooling srác vagyok, imádom azt, ha tudok másoknak segíteni az eszközökkel, amiket készítek.)

Az van amúgy, hogy szerintem igyekeztem az EM szakmára való átállást lazábban kezelni annál, mint amilyen drasztikus volt számomra. Ez azért is történhetett így, mert a menedzserkedésem elég nagy részét tech lead manager-ként (TLM) töltöttem a Preziben. Ez a szerep főleg arra van kitalálva, hogy legyen egy átmenet azoknak a mérnököknek, akik szeretnének menedzserré válni. Amikor egy ilyen TLM vagy, van egy kis csapatod, amit te menedzselsz, de még te is kódolsz velük együtt. Ehhez képest a Preziben az EM-eknek több beosztottjuk van - ez sokszor két csapatot jelent -, és általában már nem nagyon programoznak. Én elég sokáig voltam TLM, de a körülmények még utána is megengedték, hogy ne engedjem el a technikai feladatokat teljesen. Voltak olyan szituációk, amikor azt éreztem, muszáj nekem is dolgoznom a technikai feladatokon, de így utólag nagyon nehéz elkülönítenem, hogy ebből mi volt ténylegesen indokolt, és mennyire volt szólt arról, hogy igazából nem akartam abbahagyni a programozást. Nade, most, hogy egy csomót beszéltünk az EM-ekkel arról, hogy hogyan képzeljük a Prezi Engineering-en belüli szerepköröket és az átmeneteket közöttük, nyilvánvalóvá vált, hogy a TLM dolognak sokkal erősebben időkorlátosnak kellett volna lennie: adnia kellett volna elég időt, hogy fokozatosan felkészülhessek az EM-mé válásra, de a végére késznek kellett volna lennem rá, hogy elengedjem a technikai feladatokat. Valószínűleg nem túl egészséges (se az egyénnek, se a csapatnak), hogyha valaki túl sokáig ragad bele ebbe a TLM gondolkodásba. Én jó eséllyel pont ebbe a csapdába rángattam bele magam.

(Azt azért fontos megjegyezni, hogy messze nem én vagyok az első, akinek meggyűlt a baja a TLM szereppel - nem túl nehéz negatívabb véleményeket találni róla:

• Tech Lead Manager-nek lenni nehéz
• A Tech Lead Manager szerep csábítása, és amiért el kéne kerülnöd
• A Tech Lead Manager szerep egy csapda

Szerintem a TLM szereppel járó problémák legalább egy részét el lehet kerülni azzal, ha kikényszerítjük azt, hogy ez tényleg egy átmeneti szerep legyen: az, ha van egy határidő mellé, valószínűleg segít. Azt viszont még sosem láttam, hogy ez hogyan működik a gyakorlatban.)

Valahol mélyen mindig tudtam, hogy szeretném folytatni a programozást. (Vagy pontosabban, van bennem egy kattogás, hogy kódolnom, építenem kell…) Megpróbáltam meggyőzni magam arról, hogy ez nem fog EM-ként problémát okozni, pl. azért, mert csinálhatok hobbi projekteket meg hasonlók. Csak az a baj ezzel, hogy ez valamennyire hazugság volt. Az, ha EM vagy, le tudja szívni az energiáidat annyira, hogy ne legyen már erőd ilyesmivel foglalkozni. Jobb lett volna, ha tudok arra koncentrálni, hogy honnan jön az a bizonyos kattogás, és hogy mit is jelent nekem valójában. Elég frankón össze tudod törni magadat azzal, hogyha figyelmen kívül hagyod azt, amit valójában szeretnél.

Azt nem mondhatom, hogy egy percig se fordult meg a fejemben, hogy elég jó programozó vagyok-e még. Mondjuk az, hogy vannak nálam jobbak, nem jelenti azt, hogy a saját képességeim nem lennének elég jók. És különben is, az, hogy mások mennyire jók vagy sem, nem számít - ha olyan dolgokkal foglalkozhatok, amit élvezek csinálni, fogok találni módot arra, hogy tovább fejlődjek bennük.

(Nem tudom, hogy megleptelek-e a fenti sorokkal. Azt hiszem, bennem a bizonytalanságnak és termelékenységnek egy egészen egészséges keveréke van meg amúgy. 😆 Nem fogom elfelejteni, hogy egy jó része annak a kódnak, amit a Preziben írtam, működött/működik és segített a cégnek előre haladni. De ettől még a bizonytalanság mindig ott lesz bennem.)

Még egy kevésbé előnyös tulajdonságom (ami néha azért kapóra jön): elég gyorsan el tudom sajátítani mások elvárásait. Az, hogy rájöjjek, hogy az elvárásaim közül melyik a sajátom, és melyik az, amit kívülről vettem át, na az lényegesen lassabban megy. Mivel azt gondoltam, hogy a csapatomnak pontosan EM-ként van rám szüksége, nagyon azon voltam, hogy megpróbáljam az EM szerepet jól csinálni, és nem dolgoztam eleget azon, hogy kiértékeljem magamban, nekem jó-e ez egyáltalán. Nem láttam és így nem is értettem, hogy milyen opcióim vannak. De időről időre elfogott ez a fura érzés, hogy jobban mennének a dolgok (nekem is, és a csapatomnak is), ha a technikai dolgokra fókuszálnék. A csapatom tagjai amúgy is teljesen jól jelezték mindig, amikor technikai segítségre lett volna szükségük, de elég gyakran előfordult, hogy nem tudtam nekik olyan mélységben segíteni az EM teendőim miatt, mint szerettem volna, és emiatt mindig eléggé vacakul éreztem magam.

Szóval most, hogy (nagyjából) befejeztem ezt a valamennyivel több, mint két éves “menedzser-próbaidőszakot”, hadd osszak meg egy pár gondolatot figyelmeztetésképp azoknak, akik arról álmodoznak, hogy egy nap majd menedzserek lesznek:

• Nagyon óvatosnak kell lenned, hogy kiválogasd, milyen problémákat szeretnél. Mi miatt szeretnél szorongani? Megfelelő érzelmi támogatást kapsz ahhoz, hogy el tudd bírni ezt a fajta szorongást? Hogyha erre nem sikerül jó választ találnod, egy pillanat alatt eljuthatsz odáig, hogy nyomorultul érezd magad. (Ez a gondolatmenet amúgy bármilyen karriermozgásnál releváns lehet.)
• Nem tudom eléggé kihangsúlyozni: szoftvermérnököket menedzselni egy teljesen másik szakma, mint szoftvermérnöknek lenni. Az, hogy az egyikben frankó vagy, nem sokat jelent a másik oldalon. (Max annyit, hogy a skill tree empátia ágán egy pár extra ponttal indulsz…)
• “Poén”, hogy azok a szokások és munkastílus, amit mérnökként ki kellett fejlesztened, hogy sikeres légy, megakadályozhatja, hogy jól tudj dolgozni menedzserként. Például azt biztosra veheted, hogy a napirended elég durván más lesz menedzserként, mint mérnökként volt, és ehhez hozzá kell szoknod. Ott lesznek a gyakori kontextusváltások, meg az, hogy mindig készen kell állni arra, hogy sürgős kérésekre, kérdésekre gyorsan reagálni tudj. Muszáj lesz olyan produktivitási rendszereket építened magadnak, amik segítenek, hogy ne őrülj bele ebbe. (Az biztos jól jön, ha a teendő/naptár kezelésedet feketeöves szintre tudod fejleszteni.) Azt gondoltam, hogy ezekkel elég jól fogok tudni boldogulni, de még így is meg tudott lepni hogy ez mennyire durva tud lenni. Ezek a problémák amúgy még élesebben jönnek elő, ha két csapatot kell menedzselned, mint ahogy nekem is kellett - ez amúgy elég gyakori a Preziben.
• Bírod a csapattársaidat? Ha igen, mennyire? Barátok vagytok? Ha igen és szereted, ha ez így van, akkor érdemes vigyázni. Mindegy milyen komolyan próbálkozol jó kapcsolatokat építeni és fenntartani, az, ha menedzser vagy, mindig el fog távolítani a csapatodtól. (Másik nézőpontból: bizonyos helyzetekben kénytelen leszel távolságot tartani az embereidtől és a problémáiktól - pont azért, hogy el tudd végezni a munkádat, tudj nekik segíteni és hogy működőképes maradj mindeközben. Ez amúgy egyáltalán nem tér el attól szerintem, mint ahogy pl. egy pszichológusnak kell viselkednie: egyszerűen nem lehet másnak segíteni, ha annyira osztozol az érzésein, hogy mind a ketten szenvedtek…) Ja, és az, hogy neked egyszerre kell egy céget és az embereidet képviselni, azt is jelenti, hogy mindenféle félreértés, véleménykülönbség, konfliktus először pont benned fog megjelenni. Te leszel az ütközőpont. Rengeteg energiára és mindenféle érzelmi támogató rendszerekre van szükség ahhoz, hogy ezt kezelni tudd és el tudd viselni. Ezek pont azok a tényezők, ami miatt azt gondolom, hogy nem igazán engedhetem meg magamnak, hogy folytassam a menedzserkedést. Lehet, hogy egy nap majd elérem azt az érettségi és stabilitási szintet, amikor képes leszek erre, de az nem ma lesz.
• Emlékszem rá, hogy mennyire örültem, amikor menedzser lettem, mert azt gondoltam, ezzel majd egyszerűbb lesz segíteni másoknak fejlődni. De mostanra már realizáltam, hogy azt, amit igazából szerettem volna, tökéletesen lehetséges anélkül is csinálni, hogy menedzser lennék. Sőt, mentorként, szervezőként sokkal hatékonyabb tudok lenni, ha nem kell menedzseri teendőkkel foglalkoznom.

Végezetül egy pár szó azoknak, akik nem akarnak menedzserek lenni:

Kérlek, legyél nagyon, nagyon hálás a menedzserednek. Lehet, hogy ezt (még) nem érzed, de igen valószínű, hogy a menedzsered olyan munkát csinál, amihez neked semmi kedved nem lenne.

Rendkívül hálás vagyok mindazért a támogatásért, amit kaptam a Prezitől ehhez a karriermozgáshoz. Az, hogy ezt ennyire könnyen meg lehetett csinálni, szerintem egészen kivételes, és az a rengeteg pozitív visszajelzés, amit kaptam útközben, még különlegesebbé teszi. Remélem, hogy számotokra is hasznos volt ez a történet.