Ha akkor másképp történt volna, akkor teljesen máshogy alakult volna minden, most sokkal előrébb tartanék.

Vannak olyan helyzetek az életünkben, amikor úgy tűnik, hogy tényleg csak mások jószándékán vagy a puszta szerencsén múlik az, hogy mi történik velünk. Van némi bajom ezzel.

Ha valami rosszul sül el, én általában nagyon nehezen tudom elhinni azt, hogy valami 100%-ig tőlem független dolgokon bukott el és egyáltalán nem volt rá befolyásom. Inkább feltételezem, hogy én rontottam el valamit. Mondhatod erre azt, hogy tépelődő típus vagyok; nem állnál messze az igazságtól (bár sikerült már ránevelnem magam arra, hogy idejében véget vessek a tépelődésnek). Sokszor olyan esetekben is feltételezem, hogy én hibáztam, amikor nem lehet bebizonyítani, de tudod mit? Jobb így! Így legalább el tudok jutni addig a pontig, ahonnan őszintén azt mondhatom: ennyit tehettem és nem többet. Az, hogy másra hárítsam a felelősséget a saját hibáim számbavétele nélkül, egyszerűen elfogadhatatlan. Hogyan hibáztathatnék bárkit / bármit is úgy, hogy azt se tudom, én mi mindent tehettem volna még?

Van, hogy ez az egész hozzáállás kérdése: sokszor eldönthetetlen, hogy miattunk vagy rajtunk kívül álló tényezők miatt siklottak félre az események. Szerintem könnyebb, ha úgy veszed, valahol hibázhattál te is.