Annak idején írtam az animeklub weboldalára egy minden komolyságot nélkülöző kis szótárocskát, hogy mindenki “értse”, min is szokott az animeklub kockábbik fele röhögni adott esetben. Ez valószínűleg a jövőben (konkrétan: napokon belül…) tovább lesz bővítve, de addig is olvassgassátok, ami már megvan xd
- kocka - a humanoidok azon, némileg rendellenesnek tekinthető ága, akik különös, már-már aberrált élvezettel kattintgatnak, pötyögnek, csavargatnak mindenféle izét és bigyót. Erős általánosságban informatikai irányultságú emberek jellemzője, de tágabban véve bármilyen szakterületre értelmezhető. (A feltétel nem az adott tudományterület alapos ismerete, sokkal inkább a hétköznapi ember által “élet” néven meghatározott valamiből való kiszorulás.)
- triviális - magától értetődő, alap. Ha valamit így próbálnak magyarázni, akkor az néha (MINDIG) kb. megegyezik azzal, amikor kitesznek a fejedre egy OSTOBA! feliratú táblácskát. Tökéletesen alkalmas kezdő kockák lelkivilágának mikroszkópikus méretű szemcsékre történő zúzásához - haladó / pro kockák felsőbbrendűségük kifejezésének gyakori eszköze.
- “jééé, ott egy hajó!” - eredeti Váci Anime Klubos csodatalálmány. Ezen mondattal, ami egy alapvető kocka-exploit (nemérted? lásd lejjebb), “finoman” lehet jelezni egy bitagyúnak, hogy valami SOKKAL emberibb témára kellene már terelni a szót… (Amúgy a Dunaparton keletkezett, innen a hajó.)
- “f1 f1 f1” - ez nagyon kocka, de egyszerű, mint az egyszeregy. Amióta ablakos Bill barátunk kedves vackát ránk tukmálta, azóta mindenkinek illene tudnia, hogy az F1-re a segítség jön (és nem a Miháel Sumáher, de még a Raikkönen se.) Így lett a fenti, szigorúan “efegyefegyefegy” formában előadandó mondat az S.O.S. prüttyögés kocka-szinonimája.
- 4tw, ftw stb. - for the win, királyosságos. Tökéletes példa erről, amikor beleszaladunk egy Boom Boom Satellites zenébe egy NipponShoxx-on mondjuk, vagy amikor kiderül, hogy az összes létező órád elmarad, vagy amikor az a tanár, akit a legkevésbé szívlelsz, elkezdi négyesnél jobb jegyekkel kitölteni a naplót a nevednél és nem akaródzik neki abbahagyni.
- unrelated - sok /b/ agyában túl intenzíven bukkan fel ez a szó, mivel egész életüket jellemezhetik vele: “a témához nem kötődő”. Unrelated pl. az is, amikor nyuszika megy az erdőben és egyszercsak fotel.
- verzió, alfa, béta, stable, final, 0.01, stb. - a kockák előszeretettel használnak verziószámokat egy adott termék állapotának jelzésére, főleg ha az a valami egy program. Az ilyesmiket általában a következőképp lehet hallani: verzió egy pont egy béta (ami írásban szimplán v1.1b). A fejlesztési stádiumok: pre-alfa (nagyon rossz, fagy, nemműküdik, még csomó módosítás megy bele), alfa (letisztultabb, vannak hibák, de új cuccok nemigen mehetnek már bele), béta (már-már használható, újdonság semmi nem mehet bele és próbálunk bízni benne, hogy nem rohad szét - azaz még mindig nem működik), RC - Release Candidate (amiről már azt hiszed, hogy teljesen használható és mutogatod az embereknek, hogy stabil, aztán ha történik valami para, sittysutty kijavítod), final/stable/gold (a végleges, hibáktól elméletileg mentes, használható változat[nak hirdetett valami]). A verziózás mikéntje és hogyanja kocka-felekezetenként eltérő, de közös bennük az, hogy hétköznapi júzernek esélye sincs a mögötte húzódó logikát megfejteni.
- hardver - informatikához köthető valami (általában kb. ekvivalens a kütyüvel), amit meg lehet rugdosni, kisbaltával már-már szabad szemmel észrevehetetlen méretű darabkákra lehet zúzni, az ablakon ki lehet hajítani, el lehet égetni és így tovább.
- szoftver - bármilyen informatikához köthető valami, amit sajnos közvetlenül nem lehet elégetni. Az igazán felkészült kockáknak természetesen külön egész káromkodásgyűjtemény áll a rendelkezésére ilyen esetekre, mint például: “mutatna nullába a pointered”, “esnének szét a láncolt listáid”, “hogy csak torrentről töltenének le”, “az installáljon fel téged legközelebb, akinek hat édesanyja van és mindegyik apáca”, “már akkor disconnectelj, amikor még fel se léptél a netre” és így tovább. Kevésbé kockák a szoftverek készítőit illetik kedves megjegyzésekkel, például “programozzál ott, ahova még a Mikulás is csak szökőévenként jár”.
- hibaüzenet, figyelmeztetés, fatál error stb. - a szoftverekben időről időre felbukkanó olyan kis üzenetek, amik csak arra jók, hogy megmutassák neked, hogy milyen buta vagy és hogy a programozó mennyire okos volt. Tipikus példája, mikor a Photoshop a semmi kijelölésekor közli, hogy egy pixelt se jelöltél ki (jé, tényleg?) vagy amikor a Vindóz a nagy hidegben megfázik, megbetegszik, elkékül és úgy hal el (ez a kékhalál borzalmas esete, ami nem csak télen fordulhat elő - kiskockák újratelepítéssel, nagykockák kézrátétellel gyógyítják). A fatál error nem konyhai segédeszközzel kapcsolatos hibát takar. Csak képzeld el, ahogy fejbecsapnak valakit három gyönyörűen festett Herendi készlettel és rossz helyen éri őt az ütés: a porcelántál lehet fatál[ ]is.
- segítség, help - segédeszköz, aminek használatával hosszú kutatómunka után rájössz, hogy keresned kell valaki okosabbat; optimális esetben a felvetődött kérdéseid mellé szerezhetsz újabbakat is (például: “ki volt az az idióta, aki ezt összeállította?”) Ha rendeltetésszerűen használod a súgót, akkor órákon át tartó kereséssel visszajutsz ugyanoda, ahonnan elindultál. Amennyiben megjelent könyv formátumban is, remekül használható papírnehezéknek, a monitor vagy asztalláb alá, egymás fenyítésére vagy arra, hogy a kisiskolásoknak odaadjuk papírgyűjtésre. Boldogok lesznek tőle, tekintve, hogy az ilyen dokumentációk valós értéke a felhasznált papír értéke alatt van, így újrahasznosításukkal mindennapi jócselekedeteinket is megtehetjük - védd a fákat, egyél hódot.
- hacker, hekker, h4XX0r - a számítástechnika egy bizonyos területén igazán járatos valaki, aki azzal szórakozik (sokszor erősen illegális színezettel), hogy kipróbálja, milyen más rendszerében kutakodni, tönkretenni azt és így tovább. Nem összetévesztendő a csodálatos mozifilmekben látható nyálverő hatéves kismókussal, aki egy számítógéppel képes megváltani a világot… A hekkerek jóféle generációját sokszor komoly cégek fizetik azért, hogy a csúnyaságokat megtalálja.
- júzer - a kockákkal szemben egyszerű hétköznapi halandó, aki jó esetben ért hozzá, hogy bekapcsolja a gépet, hogy a Wordben megszerkesszen egy szöveget; aki NEM Commander-klónt használ fájlkezelésre, aki Windows Media Playerrel hallgat zenét és néz videót, aki Internet Explorerrel vírusirtó nélkül böngész a neten. Kockák szájából kifejezetten lenéző hangsúllyal szokott elhangozni, mivel “a júzerek teszik tönkre a kockák életét”. A júzereknek is különböző verzió vannak, mint ahogy a kockáknak is. Akad közöttük egész tapasztalt (értsd: számítógépet biztonsággal kezeli, de világmegváltásba nem kezd) és teljesen useless (lásd lejjebb) is, v0.01a-s is.
- exploit - csúnya és kevésbé csúnya hekker bácsik kedvenc szórakozása ilyeneket készíteni; ez olyan valami, ami kihasználja azt, hogy valahol van egy hiba a rendszerben. Akinek a hibáját kihasználják, annak ez általában nem annyira jó, mint amennyire rossz! [Néha hekker bácsikat még fizetnek is azért, hogy ilyeneket felkutassanak.]
- bug - programhiba. Amikor valami nagyon rendelleneset csinál - például elfelejt működni - , az annyit tesz kockául, hogy bebuggol. Amikor valaki nagyon gyengén programozik, akkor gyakran létrejönnek ilyesmik… ilyenkor lesz igazán a free hugsból free bugs…
- patch - programozócsoportok egy szánalmas és általában sikertelen kísérlete bűneik helyrehozására, aminek hosszútávon körülbelül annyi haszna van, hogy néhány ismert szoftverhiba helyére ismeretlenek százai kerülnek. A programozók körében általános megvetésben részesül az, aki nem használja a [természetesen ismeretlen hibákat előidéző] új patch-t az adott szoftverhez. A szoftverek világában a patchelés egyáltalán nem áll messze azon tipikus mérnöki mentalitástól, amely szerint szigetelőszalaggal minden létező problémát el lehet hárítani (tegyük hozzá, a szigszalag általában hatékonyabb).
- fícsör (feature) - szolgáltatás. A szolgáltatások közül is főleg az, amire általában érdemes az embernek a nyálát verni, hogy mennyire jó. Például az újabb MÁV vonatokon az, hogy pittyeg, hogy szép nagy (és szép áttetsző) ablaka van, hogy még nincsen telegraffitizve és hogy általában mosolyog rajta mindenki = fícsör.
- “nem bug, fícsör” - kockául: hülye vagy, az úgy jó, igaz, hogy sose fogod megszokni és a régi jobb volt, de azért szokd meg… pl. “neee az ff3 böngészősávja tiszta lol” -> “nem bug, fícsör”
- default - “alapértelmezett”; amiről elvárod, hogy úgy legyen, még akkor is, ha fene fenét eszik és cigánygyerekek meg piros hó hullik az ég felé. pl. “mi az hogy nem működik az a @$ß kávéautomata, ugrott a default gyakorlat előtti kávééééé!”
- random - “véletlenszerű”; amiről elhiszed, hogy véletlenül pont úgy dobta a gép (amúgy véletlenek nincsenek, de ez a tény az informatikusokat annak ellenére hidegen hagyja, hogy pontosan tudják, hogy is működik egy véletlenszámgenerátor). Ez is egy olyan kifejezés, ami egy kocka esetleges barátnőjének idegeit tövestül tépkedheti ki, pl. “kicsim, mit szeretnénk megnézni ma?” “random”
- facepalm - az, amikor megfáradt arcunkat tenyerünkben pihentetjük amiatt, mert az adott szituáció sikeresen leszívta az összes energiánkat és intelligenciánkat. Például amikor öt óra számítógépszerelés után kiderül, hogy azért indul újra a gép folyamatosan, mert zárlatos lett a reset gomb (megtörtént eset!) Nem kell ehhez amúgy egy fél perc sem, hogyha akad valaki, aki hihetetlen sebességgel le tud fárasztani. Szöszik, v0.01-es júzerek előnyben.
- RTFM - Read That F*ckin Manual; olvasd már el azt a kib…. kézikönyvet. Tipikus, félautomata jellegű válasz n00b kérdésekre.
- picipuha szoftver korporáció, vindóz - gyengébb pillanataikban így is szokták emlegetni a kockák a csodálatos Microsoft-ot, akinek ezúton is köszönjük a rengeteg jól használható, hibamentes, stabil, esztétikus szoftvert… Minden kocka (rém?)álma, hogy egyszer majd nekik fog dolgozni. Noname indián kisfiú mondása szerint: “fehér ember ülni, nézni doboz és várni homokóra”. A picipuha operációs rendszert remekül jellemzi az a hasonlat, mely szerint olyan, mint a tamagochi - etetgetned kell, tanítgatnod, játszani vele, takarítani utána a sok ____-t, foglalkoznod kell vele, de csinálhatsz akármit akárhogy, előbb-utóbb úgyis megpusztul.
- Alma, Almakönyv, Erőkönyv, Maci, ÓEsIksz, makkosiksz, iTelefon, iKütyü és barátaik - a picipuha szoftver korporációt sznob termékpolitikájával remekül kiegészítő cég és termékei, aki kevésbé rusnya és kevésbé rossz dolgokat csinálnak általában jóval drágábban és divatosabban. Almában minden szebb és jobb, még akkor is, ha nem. Sőt vékonyabb is. Éppen ezért rengeteg terméket el tudnak adni olyan embereknek, akik ugyan az informatikához nem értenek, “de az az ezüstszínű izé olyan céééép!”
- pingvin, Linux, Gentoo, Ubuntu-Xubuntu-Kubuntu, Debian, SuSE, Mandriva, Fedora stb.- a pingvines emberkék olyanok, akik nagyon megunták már a picipuhát meg az almát is és ezért megpróbálnak összerakni maguktól valami használhatót. Mondani se kell, eléggé nehezen megy nekik, de néha egész jó dolgokat is tudnak csinálni (amit később a picipuha vagy az alma vagy mindkettő lehet, hogy megvesz kilóra…) Hogyha látsz olyan kockákat magad körül, akik véletlenül megemlítik a fenti szavakat, menekülj, rajzolgass, kérj egy mp3-lejátszót valakitől vagy valami ilyesmi… Egy kockát jól minősít az, hogy mennyire tudja tartani a lépést a pingvinesekkel.
- MMORPG - Massive Multiplayer Online Role-Playing Game, azaz tömeges online szerepjáték. Olyan játék, amiben sok kocka egymást b*szogathatja egy képzeletbeli világban ahelyett, hogy a saját életével foglalkozna. (Általában minden kocka legalább életében egyszer kipróbál valami ilyesmit, aztán vagy lemond róla, vagy ottragad.)
- WoW - World of Warcraft. Egyesek számára erősen addiktív jellegű, eredetileg fizetős alapon működő MMORPG.
- 1337 - az a nyelv, amit hogyha körülötted a kockák elkezdenek beszélni, garantáltan ledobja az agyad a gépszíjat. Akik a neten roppantnagy kocka eliteknek képzelik magukat, azok hajlamosak számokkal és spec. karakterekkel ábrázolni bizonyos betűket akár úgy is, hogy mindenféle nyelvi trükkökkel élnek, pl. elit(e) > eleet > leet > l33t > 1337. Tipikus példája ennek: 1f j00 c4|| r34|) 7|-|15 j00 r34||’/ n33|) 70 637 |41|)!!1
- n00b - újonc, kezdő, csírácska, spórácska: aki NAGYON kezdőként viselkedik. Akkor szokták ezt a kockák használni, ha épp elfelejtették, hogy volt időszak, amikor ők se tudtak mindent és nem az anyatejjel szopták magukba a megvilágosodást.
- bitch - nem is annyira kocka, de miért pont abból maradna ki? rib.
- sux - egy kedves vállbaveregetés, ami arra utal, hogy besz*ptad.
- pwn, pwnolni, pwnage és társai - nagyon elkenni valakinek az arcát valamiben. Ez konkrétan WoW-ból jött, amikor egy moderátor véletlenül elírta az owned-et és pwned lett belőle.
- COMBO (általában számolással, pl. 1-2-3-4 combo vagy 1000x combo együtt hangzik el) - egy újabb kocka módszer arra, hogy kifejezzük, nem csak egy nyavalyás kanál, hanem az egész világ arra görbül, amerre mi akarjuk. Ehhez szerencsés események már-már irracionalitásba hajló összejátszása szükséges. Autós kockáknál például ilyen az, amikor már a 28-adik zöld lámpát találják el egymás után. A combo-k ügyes használata és azok kihangsúlyozása közvetlen környezetünkből csodálatot váltanak ki, például amikor egy hétköznapi shopping alkalmával 8 különböző boltban sikerült 14 különböző árut úgy megvásárolni, hogy mindenhol minimum 20% valós kedvezményt kapjunk és ezáltal több tízezer forintot takarítunk meg.
- C-C-C-COMBO BREAKER - egy olyan esemény (vagy azt kiváltó ok), ami megszakítja a combo-t, például amikor egy, egyszerre 5 labdával a levegőben zsonglőrködő bohócot hátulról észrevétlenül fejbevágnak egy teflonbevonatú serpenyővel.
- lol - laughing out loud, értsd hangosan kiröhögni/kivisítani ízlés szerint. Mostanában sokszor akkor használják, amikor valami nem is annyira nevetséges, mint inkább szánalmas történt.
- rofl - rolling on floor, laughing; gurulok-a-földön-a-röhögéstől.
- lmao - laughing my ass off; úgy röhögök, hogy leesik a seggem.
- omg - oh my God. Jajistenkém.
- omc - oh my cubehead. Jaj, szegény [kocka]fejem.
- stfu - shut the f*ck up; “finom” figyelmeztetés, hogy jó lenne befogni.
- gtfo - get the f*ck off; “finom” figyelmeztetés, hogy “takarodj”, általában akkor jön, amikor valami roppant nagy szánalmasság/idiótaság történt és a Föld másik oldalára (és azon belül is pár méterrel a talajszint alá) kívánnak.
- OH SHI- - akkor kéne egy ilyen jellegű mondatot mondani, amikor a legrosszabb pillanatban derül ki, hogy nincs vécépapír kéznél vagy amikor véletlenül nullával osztasz és nyílik egy feketelyuk. Vagy amikor belenézel egy revolverbe, hogy vajon ott jön-e ki a golyó és rájössz, hogy működik a cucc, sőt még a golyó is kijön belőle, csak épp nem vagy eléggé Neo hozzá, hogy kicselezd.
- /b/, /b/tard - [amikor három karakter többet mond egy fél világnál…] élőszóban leginkább bastard-ként használatos; a csodálatos 4chan képküldőzgetős fórum “random” részlegének neve eredetileg, de kb. tetszőlegesen alkalmazható bárkire, akire magyarul szimplán azt mondanád, hogy f*sz. Különösen helytálló, hogyha olyan egyénekről van szó, akik az életük jelentős részét egy monitor előtt, másokat oltogatva töltik. Pár nem saját definíció: “az internetes gyűlöletgép egy teljesen olajozottan működő része”, “azon hősök, akik anonymousként tartják a rendet internetföldén”, “internetes elitosztag”, “aki először préselődik az ablaküveghez a buszon, ha valami baleset történt”, “aki felhívja az öngyilkos-segélyvonalat, hogy elkezdje szopatni a vonal túloldalán levőt”, “aki még mindig a kórházban van, miután megpróbált valamit, amit egy hentai-ban látott” stb. [Interneten általában névtelenül bukkanak fel, Anonymousnem felejt és nem bocsájt… ;) ]
- MOAAAARRRRRR! - nyugi, nem egy medvetámadást hangutánzó szóról van szó, ez nem más, mint a magyar méééééééééééééééééééééééééééééééég! “The provided level of material relevant to my interests is insufficient to meet my personal required needs.”, avagy “Az érdeklődésem tárgyát képező dologból szolgáltatott szint képtelen kielégíteni személyes igényeimet.” /erős kb./
- trigger - egy adott eseményt kiváltó ok, ami beindítja a dolgokat. Klubunk köreiben például komplett láncreakciót válthat ki egy jó időben és jó helyen felbukkanó “rókalyuk” felirat, még akkor is, hogyha az egy helyi hálózaton keresztüli hangátvitelt megvalósító adatcsatorna neve.
- index - az egyetemi leckekönyv (kb. = bizonyítvány). Legfontosabb dokument ever. (Ez alapján kapod a diplomát is, ezzel azonosítod magad stb.) [Mindemellett egy kb. totálisan useless, de annak ellenére igencsak kedvelt magyar portál neve is, ami már akkor reklámmal csap arcon, amikor még be se léptél igazából. Ráadásul egy képernyőn békésen megfér a gazdasági világválság, az, hogy melyik focista hány nővel volt az elmúlt 10 évben és az, hogy ijesztő lett a plasztikaiműtét-függő nő arca (gondoltad volna?? én sem…) ]
- HBR - ez a hárombetűs rövidítés a hárombetűs rövidítés hárombetűs rövidítése. Előszeretettel alkalmazzák minden egyes vakításnál, lásd: felsőoktatásban, számítástechnikában, mérnöki tudományokban és így tovább.
- TO - [a HBR szellemében] Tanulmányi Osztály. Ott lakoznak az adott egyetem/főiskola kisebb démonjai, akik semmi másra nem jók, csak arra, hogy megkeserítsék az életedet azzal, hogy órákig kell mondjuk egy pecsétre vagy egy indexátvételre várni.
- bootol - valamilyen folyamat kezdőtevékenységeit végzi, pl. “esélytelen, hogy reggel fél liter kávé nélkül bootoljak”
- useless - mint az angol useless, csak jóval gyakrabban fordul elő, ha oltogatni akar valaki. Egyenértékű a “használhatatlan vagy” beszólással. [Igen, ez utóbbit lehetett hallani a magyar Unreal Tournamentben is, ha jól emlékszem.]
- SKIP - kedves Fóthi úr által - aki az ELTE Informatikai Karának nagybetűs Mestere - is használt fogalom Programozási módszertan tárgyból. Elemi program, ami… semmit sem csinál. (Hogyha más helyett ezt alkalmazod, akkor értelemszerűen azt kihagytad.) Kifejezetten hasznos kifejezés, amikor pl. “töknek sincs kedve bemenni erre a három előadásra, SKIP”
- kernel - rendszermag. Operációs rendszerek tanából átvett szó, tulajdonképpen az adott valami “magja”, lényege stb.
- forgat - minden józanéletű egyén itt arra gondolna, hogy valami manuális dologról van szó, de ezt alkalmazzák a kocka-feketemágiában is. Azon folyamat, amikor egy programot megpróbálnak forráskódból működésre bírni. Ha ez a program egy kernel, akkor egészen biztos lehetsz benne, hogy a forgatáshoz minimum 16 szűzet kell rituális keretek között feláldozni. Aki ilyesmit tud, előszeretettel használja a való világban is annak jelzésére, hogy igényét érzi annak, hogy valami alapvető változás történjen. Eléggé mókás, amikor emberekre alkalmazzák: “b+ ez a to-s nő egy igazi bitch” “ja, valaki igazán újraforgathatná a kernelét”
- IRC - Internet Relay Chat. Egy technikai őslelet, amivel remekül meg lehet oldani a chatelést. Jópár érdekes parancsa van, ami a kockák között élőszóban meghonosodott, ezek perjellel kezdődnek. (Igen, néha élőben is perrel mondjuk!)
- /me - én. pl. /me kib fáradt -> Scorchio kib fáradt.
- /kick - amikor valakit időlegesen kidobnak valamiért egy IRC csatornáról. “mégegyszer beszól, kickelem a g*cibe”
- /ban - amikor valakit kitiltanak egy csatiról. “na elég legyen, ez már ban”
- /ignore - figyelmen kívül hagy, azaz nem látod, amit az adott illető írogat. “ez az idióta annyit fecseg, sürgősen kéne rá egy ignore”
- op - IRC csatorna operátor. Normál júzerek számára ő az, aki a vízen jár és szét is választja azt, ha kell; lángpallossal a kezében fenyíti az óvatlan betolakodókat és ügyeli a csevegés rendjét. Érdemeinek jelzésére a neve előtt egy hatalmas @ díszeleg.
- founder - IRC csatorna tulaj. Ő az, aki az adott csatornán a természetfeletti hatalmat testesíti meg; ha kell, egyszerre befenyítheti az összes operátort és egyáltalán bármikor elküldhet az örök büntibe ha épp olyan kedve van. Fején nem korona, hanem ~ díszeleg.