Habár ez most számomra nem a legmegfelelőbb pillanat a blogolásra, azért azt meg kell osztanom veletek, hogy ismét befejeződött egy kellemes fejlesztés. A Pianoteq (azaz a negyedik generációs zongora - minták nélkül modellezés) elérkezett a harmadik verziójához. Ki kell emelnem a következőket:
- új akusztikus modell (ez új paramétereket is jelent)
- max. öt, különböző pozíciókra helyezhető mikrofon és ezt támogatandó, 5 csatornás multichannel (ezzel a surround dologgal lehet majd okoskodni…)
- új versenyzongora- és elektromos zongora-presetek (elektromos zongora perpill csak demó, addonként külön megvehető)
- Tremolo és Limiter (igen, a Limiternek már bőven itt volt az ideje… korábbi verziókhoz sem ártott volna egyáltalán)
- felújított kezelőfelület, fejlesztett presetkezeléssel
- 64-bites változatok is vannak (amúgyis Win / Mac).
Azon szerencsések, akik megvásárolták a 2.x változatot, ingyen kapják a 3-at. Lehet, hogy nem ártana beállni közéjük a sorba, tekintve a meglepő számú addont, plusz zongoramodelleket stb.
Azoknak, akik kételkednek az ilyen “emulált” zongorákban megjegyeznék egy pár dolgot. Kipróbáltam már jópár elérhető hangmintacsomagot, van közülük egy pár, amely alkalmas arra, hogy komolyabban lehessen vele dolgozni, de olyan, ami a Pianoteq-et megközelíti hatékonyságban, nem nagyon. Merevlemezen helyet gyakorlatilag nem foglal. Processzorigénye VST-k között nem kirívó. Memóriaigénye megintcsak nem túl magas. Nálam (az asztali gépemen: Core2 e6420, 3 Gb RAM stb.) nem megerőltető a vasnak még 128-as polifónián se és jóval “érzékenyebb”, “finomabb”, mint a mintavett cuccok. (És nem füstölök el vinyókat vele xD )
Persze hogyha komolyabb hangzást akarunk belőle kihozni, akkor nem árt mondjuk a reverb-jét lecserélni (arra mindenkinek úgyis megvan a maga üdvöskéje…), de ezt simán meg is tudjuk tenni.
Akit érdekel, az a Pianoteq.com-on talál kipróbálható verziót belőle. Érdemes megnézni.