Amiket most fogtok olvasni, azoknak tulajdonképpen semmi köze nincs a valósághoz, maximum hozzám. Itt semmi sem biztos és semmi sem stabil. Hogyha szeretnétek esetleg megérteni, akkor lehet velem beszélgetni ilyen dolgokról is… Itt nem feltétlenül vannak kialakult vélemények, inkább állapotok. Egy feneketlen tó felszínének csillámlásai ezek, amik talán épp olyan gyorsan el is tűnnek, mint ahogy létrejöttek…

“Tudod te hogy milyen világban élünk? Nem? Hát bevallom őszintén, én se tudom, sőt fogalmam sincs arról, hogy te mit gondolsz, mi a te világod; én csak a saját világomból látok apró részleteket, megpróbálom neked átadni, hátha mész vele valamire a te világodban. Az viszont úgyis teljesen más, mint az enyém.”

“Nem akarhatod, hogy minden úgy működjön, ahogy te azt kitaláltad. Ezt valaki már másképp kitalálta és nem egy, de millió ember tette meg. Itt valamilyen egészen más szintről van szó.”

“Élni kell, nincs más választásod, eldobhatod, de ugyanide jutsz vissza. Volna értelme?”

“Néha az agyam valami furcsa tréfát űz velem és látok olyan dolgokat, amiket nem kellene látnom; látok egy romos házat, majd másképpen látom, ahogy egy pillanat alatt újjáépül; látok eltűnő árnyakat és jelenlévő sötétséget…”

“Arra szeretnék rájönni, hogyan fogadhatom el azt, hogy az egyik ember jutalmat kap, a másik büntetést és a kettőnek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, amit általában szeretek valóságnak meg igazságnak vélni. Pedig már rég rájöhettem volna, hogy igazság nincs… Legalábbis az az igazság, amit én szeretnék annak vélni, bizonyosan nincs. Meglehetősen görbe tükör, ami mindig más képet ad attól függően, hogy honnan nézed…

Pedig egyáltalán nem kellene törődnöm azzal, hogy mi az igazság. Igazság nélkül is lehet élni. De hát mi is a te igazságod? Az, amit szívből annak hiszel. Viszont most már elég jó szinten vagyunk önámításban, úgyhogy…”

“Kik vagyunk mi ahhoz, hogy bárki és bármi fölött is ítélkezzünk? De azért ki fogjuk mondani az ítéletet, ugye? … Legalább tudjuk, hol hibázunk.”

“Mi lesz belőlünk így? Nem hallunk, nem látunk, nem beszélünk, nem hiszünk, nem érzünk. Mi következhet ezután?”