Mindig egy csomót filózom azon, hogy milyen a jó DJ. Sajnos nem igazán találok úgymond “példaképeket” - bár jópár embernek kijár a tisztelet azért, amit csinál (vagy amit nem csinál). Úgy gondoltam, leírok egy párat a DJ-zésről alkotott elképzeléseimből. Biztos lesznek olyanok akik vitatják, de előre mondom: nem akarok ugatást a saját blogomon, úgyhogy peace. Emilben bárkivel hosszú diszkurzust vagyok hajlandó lefolytatni erről (is).
Elméletileg ez az egész arról szól, hogy zenét játszunk az embereknek és jól érezzük magunkat közben (ki hogy), röviden: pörgetünk, mosolygunk és hazamegyünk. Na ehhez képest jelentősen túl lehet misztifikálni az egészet. A DJ-zés mint olyan, nem nehéz és nem könnyű - mert aki igazán ezt csinálja, az az élete részévé fogadja. (Éppúgy, mint a hegedűművész a hegedűlést. Aki hegedül, annak a hegedülés nem túl nehéz, de nem is könnyű… mert maga az élete.)
Kinek játszik a DJ? A közönségnek és magának. Könnyen lehet, hogy ő maga lesz a legkritikusabb az egész közönségből. Az is lehet, hogy csak őt érdekli ez az egész. Én hoztam egy döntést annak idején; nem játszom olyan zenét, ami nekem nem jön be… Van aki nem tudja megérteni, hogy számomra egy-egy zene egyszerűen NEM MŰKÖDIK. Szinte bárkivel meg tudom találni a közös pontot, de minél több emberről van szó, annál szűkebb a metszet… Néha azt érzem, nem vagyunk (mint közönség) elég nyitottak másokra, új és régi dolgokra. A DJ-nek valahogy ki kellene nyitnia az embereket, aztán vagy sikerül, vagy nem… Az a lényeg, hogy mosolyogj és táncolj. Ha mindenki táncol és élvezted a bulidat, akkor nagy baj nem lehetett a teljesítményeddel.
Van egy ócska vita, ami mindig is létezett (más-más formában): ez a jól ismert bakelit vs. CD és újabban vs. Ableton téma. Előrebocsátom: megfigyeltem, hogy aki nagyon vitázik ebben a témában, az vagy emberileg, vagy szakmailag korlátolt (akár képességei révén is). Vannak mérhető és nem mérhető adatok. A mérhető adatokat meg lehet ismerni, ki lehet számolni őket. De a vita nem erről folyik. A vita saját sznobságunkról folyik. Arról, hogy féltve őrizzük régi játékszerünket és hogy fényezzük a vadonatújat. A vitának a végére egyszerűen pontot tehetünk a következő mondattal: mindenki azon játszik, amin akar és tud. Peace.
Silány produkciót mindenből ki lehet hozni. Ha meg egy szett profi és nem tudok egyhelyben maradni, annyira táncoltat, akkor a legkevésbé sem fog érdekelni, hogy milyen cuccból hozta ki azt az illető. Én személyes szerint egyetlen kritériumot támasztok a szettek iránt. Ne legyen a folyamat automatizálva.
Egyesek az Ableton Live rovására hozták fel, hogy “magától kever”. Gratulálok is nekik. Mindjárt kifejtem miért.
A keverés még mindig a következő lépésekből áll:
- kiválasztok egy zenét
- megteszem a szükséges előkészületeket, hogy fel tudjam keverni
- felkeverem
- amikor már nem kell, lekeverem
Namármost Ableton Live alatt ezek a lépések ugyanúgy jelen vannak, mint a bakelitről vagy CD-ről való játék esetén. Az Ableton egy szekvencerprogram elsősorban; zeneírás a fő területe, amúgy, szinte “mellékesen” lett DJ-eszköz. Természetéből adódóan képes automatizált mixelésre (hiszen hülyén is néznénk ki, ha egy zene írásakor minden hangszeren egyszerre kellene játszanom és egyszerre kellene a rengeteg potit, fédert stb. állítani). Van akik arra használják az Abletont, hogy egy komplett, elejétől végéig tervezett mixet megcsináljanak. Eleinte még Sasha is inkább erre használta. Pete Tong ebben legózza össze az Essential Mixeit (nem én találtam ki, olvasd el az interjút az ableton.com-on). DE. Teljesen élő (értsd: fenti lépéssorral kb. megegyező) játék IS lehetséges Ableton alatt és minden valamirevaló DJ így használja élőben. Miért is tenne másképp, amikor a DJ elméletileg a közönség reakciója alapján teszi fel a zenéket? Régebben is meg lehetett volna csinálni, hogy betesz valaki egy mixCD-t (esetleg még fel is keveri rendesen), aztán egy óráig a pult körül lézeng… Amelyik közönség ezt eltűri, az meg is érdemli.
Személyes álláspont. Nekem még mindig nincs itthon pultom, de megfelelő gépem sincs. Egyenlőre számomra kézenfekvő az Ableton, mert ismerem egy csöppet - de számomra nem helyettesíti a pultot. Valószínűleg ha anyagi körülményeim megengedik, hevesebben vadászok majd vinyl után és egy cseppet sem fogok azon töprengeni, hogy vegyek-e egy pár (vagy akár több) Technicset. DE nem azért, mert az az istenkirály és a többi sz@r, hanem mert ugyanannyira szeretem. Ennyi. Ugyanezt lehet, hogy elmondhatom majd a CD-zésre is. Célszerűségi és emberi teljesítményről szóló problémákról beszélgetünk. Lehet, hogy egyszer ott lyukadunk ki, hogy azt mondom: én a legjobban bakelitről tudok keverni, az Abletonnal bármit meg tudok csinálni, ami eszembe jut, de így lehet hogy nem is kell a CD… ez is egy lehetőség.
Keverők, fejhallgatók, márkák, pénzösszegek… Erről is lehet vitatkozni. Érdemes? Nem. Mindenki azt vesz, amit megengedhet magának. Ha lehet választani, akkor még mindig a próbáld ki nevű ökölszabály érvényes. Én például paráztam attól, hogy az AKG-m megér-e annyi pénzt, amennyibe került. (Mellesleg: az ország egyik legismertebb DJ-knek szánt kütyüboltjában vettem és majdnem a legdrágább füles volt.) Kipróbáltam azokat, amelyekről (pl. műszaki paraméterek, szóbeszédek alapján) tudtam, hogy megközelíthetik, vagy le is pipálhatják talán. Kipróbáltam hármat - és nyugodt szívvel hoztam haza az AKG-t és azóta sincs rá különsebb panasz. Ha keverőt vennék, én most pl. Allen & Heath-et vennék. Nem a reklám kedvéért. Hanem mert nem tudok jobbat saját magamnak. Kb. úgy tudok vele keverni, mint ahogy elképzelem. Ezt egy Pio-ról sajnos nem mondhatom el. Megint: célszerűségi és emberi teljesítményről szóló problémák.
Ez a téma még folytatásra kerül, addig még átgondolok pár dolgot. Valószínűleg nem fogom ezzel a világot megváltani; de ha sikerül a saját fejemben rendet tenni, akkor már részemről érdemes volt. ;)
Ja és mielőtt elfelejteném: erősen várom a kommenteket minden eddigi témában. De tényleg! :D