Nem az én hibám!

Ha akkor másképp történt volna, akkor teljesen máshogy alakult volna minden, most sokkal előrébb tartanék.

Vannak olyan helyzetek az életünkben, amikor úgy tűnik, hogy tényleg csak mások jószándékán vagy a puszta szerencsén múlik az, hogy mi történik velünk. Van némi bajom ezzel.

Ha valami rosszul sül el, én általában nagyon nehezen tudom elhinni azt, hogy valami 100%-ig tőlem független dolgokon bukott el és egyáltalán nem volt rá befolyásom. Inkább feltételezem, hogy én rontottam el valamit. Mondhatod erre azt, hogy tépelődő típus vagyok; nem állnál messze az igazságtól (bár sikerült már ránevelnem magam arra, hogy idejében véget vessek a tépelődésnek). Sokszor olyan esetekben is feltételezem, hogy én hibáztam, amikor nem lehet bebizonyítani, de tudod mit? Jobb így! Így legalább el tudok jutni addig a pontig, ahonnan őszintén azt mondhatom: ennyit tehettem és nem többet. Az, hogy másra hárítsam a felelősséget a saját hibáim számbavétele nélkül, egyszerűen elfogadhatatlan. Hogyan hibáztathatnék bárkit / bármit is úgy, hogy azt se tudom, én mi mindent tehettem volna még?

Van, hogy ez az egész hozzáállás kérdése: sokszor eldönthetetlen, hogy miattunk vagy rajtunk kívül álló tényezők miatt siklottak félre az események. Szerintem könnyebb, ha úgy veszed, valahol hibázhattál te is.