Egy gyorsan elrepülő nap - Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató 2013

Ideje volt ide is eljutni - mondhatnánk. Nem tudom, hogy tudod-e, de kicsinek viszonylag nagy repülőbolond voltam, ami például az ovis jelemen is tapasztalható volt :) Volt valahonnan egy pár repülőmodellem is, amik annak idején a szobámban felfüggesztve “szárnyaltak”. Azt ugyan nem gondoltam volna, hogy valaha is alkalmam lesz belőlük egy párat 1:1 méretarányban látni, főleg nem működés közben… Pedig lett. Bátyám volt olyan kedves és meglepett egy pár jeggyel, hogy végre ez a kis álmunk is a helyére kerüljön.

Pár véletlenszerű kommentár:

  • Nem tudom, hogy mindenki meg volt-e elégedve a programmal, de azt hiszem joggal mondhatom, hogy iszonyatosan sűrű volt. A hőguta elkerülése végett bizonyos részeit ki kellett hagynunk (bemenekültünk a VW-es csarnokba hűsölni), de még így is rengeteg érdekességet láttunk. Repülőből annyit, hogy már elszálló gépeket láttam, amikor becsuktam a szemem.

  • Mostanában ilyen szerencsénk van, de… sikerült kifogni a legnagyobb hőséget a szombati napra. Értem én, hogy folyadékbevitel, meg minden, de ezen a szinten már nem folyadékot akar az ember fia, hanem jeget. Rengeteg jeget. Ennek az igényemnek a kiszolgálására a pultok döntő többségénél esély sem volt, leszámítva a mojito-s pultokat, de ott meg ennek megfelelően óriási sorok voltak. (Kivártuk azért.) Folyadékbevitelről annyit, hogy körülbelül 10 liter ment le minimum - őszintén szólva azon se csodálkoztam volna, hogyha a veséim azt mondták volna, hogy “viszlát!” és ők is elszállnak :D

  • Teljesen meglepő módon nem égtünk le a napon, amiben a vásárolt napozóspray-nek nagy szerepe volt, de ettől függetlenül csodálkozom rajta még mindig.

  • Hogy mi tetszett a legjobban? Elég sokat álltunk azon a részen, ahol a kerítéstől pár méterre a törökök és az oroszok gépei voltak, türelmesen várakozva arra, hogy végre felszállhassanak. Végignézni őket, ahogy szép sorban beindítják őket és felszállnak olyan élmény volt, amit nem fog egy televíziós közvetítés visszaadni. Főleg nem azt, amikor a Su-27-esekkel csinálják ezt. Hangtechnikában valamennyire járatosoknak: ezt semmivel nem lehet visszaadni, olyan pontokon súrolgatta a hallásom határait, amit egyszerűen nem tudok hasonlítani semmihez. Géphang volt, de az a fajta, ami már nem egy egyszerű repülőgép hangja, mondanám azt, hogy már a hangjából is tudod, hogy fegyverről van szó, olyanról, aminek jobb megadni a szükséges tiszteletet. ;) Egy picike ízelítő (mondom, ezt felvétel nem fogja reprodukálni…):

  • Nagyon örültem neki, hogy ekkora buli volt, ennyien voltak, ennyire tudtak az emberek örülni. Mindennek, például azt is hangos ovációval köszöntük meg, hogy a kemény egy darab felhő épp el tudta takarni a napot :D

comments powered by Disqus
Hugo használatával készült
A Stack dizájnt Jimmy tervezte