Eufonius - Metafysik: lemezajánló, mindenkinek

Eufonius - Metafysik borító
Eufonius - Metafysik borító

Elég hosszú ideje várat már magára, hogy egy picit többet írjak zenéről – különösképpen az Eufonius-ról, akiknek a Metafysik albumát eléggé széthallgattam az utóbbi időben. Egy könnyen hallgatható és rengeteg értéket felmutató CD-ről van szó, amit szeretnék a figyelmedbe ajánlani.

Pár helyről ismerheted már ezt a zenekart. Hogyha néztél animéket, akkor könnyen lehet, hogy összefutottál már a zenéjükkel, például a Clannad miatt, ahol az opening és a visual novelben hallható dal ugyanannak a számnak (Megumeru) két változata.

Milyen benyomásaim vannak erről az Eufonius albumról?

Az Eufonius-hangzás könnyen emészthető és kedvelhető, bájos már maga az összkép is. Legtöbbször zongora, gitárok, vonósok, finom dobok és némi minimális elektronika gyerekjáték-szerűen kezelt videójáték hangokkal alkotják a felhozatalt, a keverés nagyon alapos és kiegyensúlyozott. Riya hangjával sok kifogásunk nem lesz, jól illeszkedik mindenhez, ahogy csak kell – kedves és természetes, pár apró, szerethető hibával. Könnyű megbarátkozni vele. Általában a számokban nincs veszélyesen sok instrumentális betét és ahol van, ott eléggé jól meg vannak csinálva. A hangszerek közül a zongora nagyon erős és hatékony, a basszusgitárt és a vonósokat pedig külön ki kell emelnem, nagyon nagy szerepük van abban, hogy ez az album zeneileg ennyire élvezetes.

Kifejezetten szeretem azt, ahogy az Eufonius számok indulnak – ezek jól felépített, populáris szinten is mozgó zenék, ahol követik azt az alapszabályt, hogyha az első fél perc nem fog tetszeni, akkor már el is vesztetted a legtöbb hallgatódat… A kedvenc számaimnál erről az CD-ről ez szintén igaz, a Kimi no Katachi és az Apocrypha külön is gondoskodik róla, hogy őt márpedig hallgasd végig. Érdemes is; ezek nem azok a zenék, amik “csak” egy hangulatot hoznak létre – folyamatosan lépkednek előre, újabb és újabb szintre emelik a hallgatóságot. Ahhoz képest, hogy mennyire “egyszerűek” ezek a zenécskék, az eufória garantált. Nem fogsz unatkozni hallgatás közben – ha el tudod engedni magad és figyelsz a zenére, a hatás nem marad el! :)

Mit akar mondani a Metafysik?

Mivel nem tudok japánul, csak az angol fordításokból és magából a zenéből tudom megítélni a mondanivalót, de senki sem kételkedhet benne, hogy ebből a lemezből “sugárzik a pozitív energia”, megnyugtat, mosolyt varázsol az arcodra! Van egy egyszerű recept: hallgass Eufonius-t az utcán, miközben sétálsz – biztos lehetsz benne, hogy észre fogják venni rajtad :)

Nem akarok sok zenét kiemelni erről az albumról. Nagyon szép, egységes élményt jelent az egész lemez, szeretném, ha tényleg félretennél egy-másfél órát az életedből erre, sokszorosan megéri Mindenesetre az Apocrypha-t, a Rakuen-t, a Kimi no Katachi-t és a Resonanz-t külön is ki kell hangsúlyoznom, ők igen fontos részét alkotják ennek az albumnak.


A Resonanz egy “többszintű”, nagyon alaposan kidolgozott zene, ahol a szám közepén már valahol egészen máshol vagyunk, mit amire az elején számíthatattunk. Azt hiszem, ez a “legszélesebb” zene ezen a CD-n, főleg, ami az építkezést illeti. Kíváncsi lennék, mit tud ez a szám élőben, az biztos, hogy a magam részéről legalább három ponton felpattannék, hogy “Eufonius buli vaaaaan~!” Magára a szám végére pedig egy grandiózus zárás kerül, talán a legnagyobb “pont” az egész albumon, ami utána marad, az nem más, mint az “asztaaaa”…


Nem kellene kihagynom a Nocturne-t sem, ami talán a legveszélyesebb, ének + zongora alapú szám a lemezen. Tényleg ennyi, de az, ami itt történik, inkább egy kis csodával ér fel. Nem is akármilyen csodáról, hanem egy roppant finom, törékeny kis érzésről van szó… Minden esetben (hát még az Eufonius-nál!) érzékeny vagyok arra, hogy mi történik a zongoraszólamokkal, de ez a szám nem tud egy olyan pontot se mutatni, ahol ne lenne tökéletes az egyensúly és a dinamika. Vannak olyan számok, ahol a zongora kíséri az éneket és vannak olyanok, ahol egészen új magasságokba emeli – itt az utóbbiról van szó. Ez a szám ápol, megnyugtat, simogat és segít elfogadni…


Talán az egyik legnagyobb kedvencem, ami véglegesen beleírta magát a fejembe, az Apocrypha. Ezzel a felépítéssel, ezzel a lendülettel, ezzel az energiával csoda is lenne, ha nem így lenne. Eleve a bevezető zongora és az, ahogy elindul a szám, garantálta ezt, de később sem okoz csalódást! :) Nagy leckék vannak ebbe a zenébe rejtve, arról, hogy mégis hogyan kéne egy ilyen hangzást felpörgetni. A Resonanz-nál már írtam arról a bizonyos “Eufonius buli vaaaan~!”-hatásról, ez a szám talán még jobban kihozza ezt az érzést. Természetesen itt is minden arról szól, hogy jól tudjuk érezni magunkat!


Egy ilyen album végén egyáltalán nem mindegy az, hogy milyen lezárás van, mivel engedjük útjára a kedves hallgatókat… Erre a célra a Rakuen fogad minket, egy “klasszikusan” gyöngyszem jellegű ritkaság. Nehéz nem elgyengülni, miközben hallgatod ezt a számot, egy-két könnycseppet simán elmorzsolsz alatta. Nem is búcsúzás ez, sokkal inkább a tulajdonképpeni találkozás azzal, amit ez az Eufonius zenekar ezzel a lemezzel mondani akart.Ha szeretnél egy picit feltöltődni, ezt az albumot csak ajánlani tudom erre a célra. Nem igényel túl sok energiát az, hogy átérezd – a te zenei nyelveden szól hozzád, kedvesen és érthetően, még akkor is, ha egy szót sem értesz a dalok szövegéből… Még nagyon sok ilyen színvonalú zenei alkotással szeretnék találkozni, ezek azok, amik igen-igen hosszú időre beírják magukat az ember emlékezetébe.