Váci Anime Klub weboldal

Váci Anime Klub weboldal
Váci Anime Klub weboldal

A Váci Anime Klub weboldala

Már jóval korábban kellett volna írnom erről az oldalról, nemde?

Haladunk előre az időben. Én még emlékszem az első oldalra, amit még Dávid rakott össze (ha más nem is, de a Wayback Machine segít majd felidézni, hogyha ide kattintasz - a képeket nem menti, de már a kevés szöveg is nosztalgikus…)

Tulajdonképpen én ezen a portálon keresztül tanultam meg weboldalt fenntartani. Weboldalt készíteni egy dolog. Másik dolog használni azt, rádöbbenni arra, hogy egy oldal önmagában szerkesztők és látogatók nélkül semmit nem ér… Pontosan ezt tükrözi az, ahogy a saját kódtól a Joomla-ig, majd a WordPress-ig eljutottunk.

Miért is történtek ezek a váltások? A saját kóddal való nehézségeket azt hiszem, senkinek nem kell magyarázni, aki abba a fába vágta a fejszéjét, hogy épít egy CMS-t… Az, hogy a Joomla miért nem felelt meg nekünk végülis, egy jóval érdekesebb kérdés. Minél komplexebb egy rendszer, annál inkább előtérbe kerülnek az olyan jellegű döntések, amik a fejlesztői filozófia alapját adják - azt hiszem, ez volt az egyik kulcsa annak, hogy igazából soha nem tudtam megkedvelni a Joomla-t. Lehet persze, hogy akkor, hogyha mondjuk 30-40 szerzővel kellett volna együtt dolgoznom, akkor értelmet nyert volna a dolog, de igazából ennyi rendszeres olvasóm se nagyon van, nem hogy íróm :D (Jó ez egy picit erős volt, nem is igaz annyira, de jól érzékelteti a viszonyokat…) Ha ez még nem lett volna elég negatívum, akkor ott vannak a biztonsági hiányosságok. Jó, lehet köze ennek ahhoz is, hogy én voltam az admin, de azért amikor kétszer is ki tudják cserélni az index.php-t egy tárhelyen, akkor nem hiszem, hogy feltétlenül én lennék a legesleggyengébb láncszem…

Amikor azon gondolkodtam, hogy mit kéne csinálni ezzel a Joomla oldallal, elkezdtem gondolni olyanra, amire szerintem egy átlag fejlesztő ritkán gondol. Magára, miközben használja a kész oldalt. Ez több szempontból egy ellentmondásos terep - bármelyik CMS-ben össze lehet rakni egy weboldalt úgy, hogy nagyjából használható legyen, de melyik az, amelyikkel öröm dolgozni? Nem akartam ráerőszakolni egy oldalmotorra valami olyat, amire nem való - és magamra se akartam olyasmit ráerőszakolni, amivel utálok dolgozni.

Hogyha elkezdesz rajta gondolkodni, hogy mi egy animeklub webes profilja, a blogszerű nagyon gyorsan előtérbe kerülnek. Igazából az az igény, hogy “statikus” oldalakat rakjak be, nem is nagyon merül fel abban az értelemben, hogy nagyon sok minden folyamatosan változik: maga a klub is. Milyen tartalom van, ami teljességgel fix? A Joomla-ban nem éreztem azt a lehetőséget, amit például itt, a Freeblog-on és a klubos oldal admin felületén is érzek, hogy minden a kezem alá esik.

Száz szónak is egy a vége: azt hiszem, még jó ideig WordPress fog futni a klubos oldalon, igazából kezesbárányként viselkedett eddig. Automatikus core-, bővítmény- és sablonfrissítés, remek adminfelület design, igen jó support (ha bajod van, keresd a magyar WordPress oldalt!) Hogyha meg kellene mondanom, mi az, ami a legjobban tetszik a WP-ben, akkor kapásból azt mondanám rá, hogy az admin részleg. Szeretném hamarosan minden CMS-ben viszontlátni azt, hogy van modulkereső, ami a hivatalos weboldalon levő modulokon működik és közvetlenül onnan lehet telepíteni modult. Minek szedjem le, csomagoljam ki, FTP-zzem fel a fájlokat, hogyha ugyanezt maga a CMS jobban meg tudja oldani? So oldschool.

Igazából sikerült elérni a WP-vel azt, amit még nem nagyon sikerült weboldallal - egyetlen igazi probléma maradt és az a tartalom “generálása”. Ez azt jelenti, hogy az animeklub “publikálási platformja” “áttetsző” lett. == Mission complete.

comments powered by Disqus
Hugo használatával készült
A Stack dizájnt Jimmy tervezte