Shin Megami Tensei - Devil Survivor

Ideje megírnom már ezt a Shin Megami Tensei - Devil Survivor játékbemutatót, több okból is. Van ugyanis egy, az Atlus által készített, jól kivitelezett játékunk Nintendo DS-re (GameSpot-on 9.0-ás score, Editor's Choice), ami némileg kötődik még az animés témához is, mivel a Persona -trinity soul- is a Megami Tensei franchise része (hogyha érdekel, hogy hogyan kötődik egymáshoz a Megami Tensei, a Shin Megami Tensei meg a Persona, olvass utána a Megami Tensei wikiben, meg sem próbálom leírni ^^ ). A hivatalos weboldalt itt találhatod meg. Nézzünk egy trélert ízelítőképp:

Nem is indul rosszul a dolog, ugye? Nálam az utóbbi idők egyik legjobb játéka volt a Devil Survivor, bár apróbb hibákat itt is felfedeztem. Az egyik, amit a GameSpot-os értékelő is említ: túl sok olyan helyszínre lehetett elmenni a játék során, ahol amúgy az égadta világon semmi dolgod se volt (mondjuk ez engem nem annyira zavart). De van egy “sokkal súlyosabb” hiba is. Nincs benne elég zene. Várjunk csak… miért nem elég a zene? Azért, mert a játékmenet relatíve hosszú és jól kidolgozott, szóval, hogyha 3 CD-nyi lenne az eredeti OST-je, akkor TALÁN elég lenne :D Oké, ezen kívül még használhatná egy picit többet a touchscreent.

Joggal kérdezheted, hogy miért kezdtem a hibákkal. Azért, mert itt véget is ért a lista. Ezek után nyugodtan nekiállhatok áradozni róla, megérdemli. Nagyon szeretem ugyanis a “tudd, hol a helyed” jellegű játékadaptációkat - ez pedig egy Nintendo DS-re írt játék és nem is akar több lenni. Adott hozzá egy jól kidolgozott, stratégia-alapú harcrendszer. Egy súlyos alaptörténet jópár kérdőjellel menet közben. És emellé valami, ami jópár hozzám hasonló lelkületű játékosnak/fejlesztőnek megdobogtatja a szívét, ha ennyire jól működik: dinamikus végkifejlet, amit a menet közbeni viselkedéseddel alakítasz ki. Ez egy jó alaptörténetű játékot a legjobb irányba vihet el, ha jól van kidolgozva, márpedig itt elég nagy hangsúlyt fordítottak rá…

A sztoriról. Tokióban vagyunk. Hősünknek (akit irányítasz) találkája van barátaival: Atsuro-val, a programozótanonccal és Yuzu-vel, a bájos kis osztálytársnőjükkel. Ugyanis Naoya, hősünk hacker nagybácsija és Atsuro nagy példaképe, beszélni akar velük. Aztán végülis ahelyett, hogy találkozna velük, csak elküld nekik egy-egy COMP-ot (DS-szerű vacak), mondván: “őrizzétek meg, nagy szükségetek lesz rájuk”. Atsuro feltöri a védelmet rajtuk, amit Naoya helyezett el, aztán esemény eseményt követ és kiderül, hogy ezeknek a COMP-oknak a segítségével démonokat lehet idézni magunknak. Mire hőseink felocsúdnak, addigra a kormányzat karantén alá vonja fél Tokiót - se ki, se be, hirtelen démonok kezdenek feltűnni mindenhol és egy titokzatos Shomonkai nevű vallási szervezet tagjai hirdetik az igét… Innen, hogy merre mész, már a te dolgod. Jól el van találva a játék érzelmi szintek terén is: Yuzu párszor bemondja az unalmast és hisztikés lesz; Atsuro próbálja mutatni hogy mennyire kemény és nem panaszkodik, csak ha négyszemközt vagytok (persze csak azért, hogy ne legyen Yuzu-nek még rosszabb). Sokszor ha választasz két út között a történetben, meg kell indokolni, hogy miért arra… Emellett azért ügyeltek arra is, hogy ne legyen mindig véresen komoly a történet: lesz például egy Midori nevű csajszi, akit Dolly becenéven ismer a világ: ő konkrétan cosplay-ben ragadt benn a vesztegzárban és abban rohangál - később, amikor ő is harcol, jobb hangulatában “Dolly, The Magical Warrior of Love”-nak nevezi magát és támadása előtt felkiált, hogy “Magical punishment!” Ez utóbbit egyszer se sikerült úgy végignézni, hogy ne kezdtem volna szakadni rajta :D

Miközben játszol, nem árt odafigyelni pár dologra. Egyrészt a free hard battle-ök. Amikor látsz ilyet, addig játszd újra és újra, ameddig el nem jutsz arra a szintre, hogy alig kapj belőle XP-t… Igencsak oda kell figyelni a jó csapatösszeállításra is mind démonok, mind spell-ek terén. Ajánlott megnézni, hogy mennyire mennek jól a csaták, mert ha nagyon elrontasz egy összeállítást, már kapod is a game overt, aztán kérdés, hogy nem kell-e újból kezdeni az egészet. (Ha tényleg sikerült egy hatalmasat bakizni, akkor másodszorra könnyebb lesz. Tudom. Én is azt csináltam.) A játékban az, hogy a démonokat lehet “fuzionálni“, egy nagyon fontos tényező, ezt feltétlenül folyamatosan ki kell használni… Ezzel én is igen sok időt töltöttem el, de kifizetődő volt. Arról meg, hogy folyamatosan mentegess a megfelelő pontokon, nem is szólnék többet, gyorsan rájössz, hogy mikor mulasztod el… (Utólag, persze :D )

Ha megszerzed ezt a játékot és elkezdesz játszani vele, készülj fel rá, hogy rá kell szánni időt, hogy végignyomd, egy-két délután nem lesz elég hozzá. Nem akarom tudni, hogy hányszor merítettem le a DS-emet játék közben :D Eleve nem szoktam sokat játszani, talán ezért is volt egy kicsit súlyos számomra az, hogy majdnem két hónap telt el, mire végigjátszottam és ez csak egy lehetséges befejezés volt a sok közül. (Jó, ebben egy újrakezdés is benne volt.)

Összességében véve: jóféle kaland volt végigjátszani a Devil Survivor-t, ajánlom neked is. Az a fajta játék, ami megmarad az ember emlékezetében, mert élmény volt.