Jarre koncert Debrecenben

Szépen lassan kezdem bepótolni azokat a dolgokat, amikről úgy érzem, lemaradtam. Jarre megvolt másodszor is, csomó olyan zenével, amit nagyon szerettem volna már élőben hallani. Így összeségében elégedett vagyok, bár bőven voltak bakik is a koncert alatt. (Jó, mondjuk nálunk tolták le először ezt a műsort így.) Debrecen meg… nincs túl közel Váchoz. (Finom voltam.)

Azok, akik a régebbi koncerteken is részt vehettek, persze másképp élhetik meg ezt az egészet. Viszont én most, 21 évesen én roppant hálás vagyok a franciának, hogy leporolt ezt-azt (mind zeneileg, mind technikailag). Ez is egy olyan buli volt, amit hogyha kihagytam volna, bánhattam volna hátralevő életemben.

comments powered by Disqus
Hugo használatával készült
A Stack dizájnt Jimmy tervezte