Operációs rendszerek és Gentoo

Szokásos laptopos küszködéseimnek lassan a végére érek. Az elkövetkező időszak fejlesztéseihez (például Qt-s EAF beadandó, zh felkészülés…) úgy látom, kelleni fog egy Linux, úgyhogy belevágtam és…

…Gentoo. Nem vagyok kibékülve a Linuxokkal (sem). Nem tudom, hogy opensource alapon lehet-e jobbat fejleszteni, az is tény, hogy technológiailag a Linuxok frankó kis játszóteret jelentenek, de ettől még egyik Linux se lesz jó desktop operációs rendszer egy nem-informatikus számára. Minél többet látok belőle, annál inkább az az érzésem, hogy össze-vissza toldozott-foldozott valamiről beszélgetünk, amit talán ennek a “remek” (nemlétező) központosításnak köszönhetünk. Ha lenne egy csapat, akik azt mondják, hogy mi márpedig csinálunk egy disztribúciót, ami CSAK ezen és ezen a hardveren fut és kb. garantáljuk, hogy fut rajta EZ meg EZ a szoftver és egy megadott célra alkalmas - na az tetszene, főleg, ha nem kéne azon kötözködni, hogy akkor most ez GPL vagy restricted stb. (Erről a restricted dologról mindjárt írok egy külön postot.) (edit: ami aztán sosem született meg…)

Igenis én még hiszek abban, hogy jól átgondolt fejlesztéssel lehetne olyan OS-t csinálni, ahol nem szövegfájlokkal kellene kézzel konfigurálni mindent. Meg abban is, hogy lehetne csinálni olyan OS-t, ahol egy varázslóban bepipálom, hogy ilyen meg ilyen szoftvert akarok használni ilyen meg ilyen célra, a rendszer meg valami minimális felhasználói közreműködésel bekonfigurálja magát úgy, hogy lehetőség legyen ilyesmire. Ugyanezt a felhasználó felület elemeivel is. Remek dolog, hogy egy csomó felületünk van X alá, de mit érek vele, hogyha nincsenek hozzá jó beállító eszközök? Ahhoz, hogy teljesen testreszabj valamilyen ablakkezelőt, még mindig ki kell nőni az átlagfelhasználó kategóriából és át kell menni miniinformatikus/tweaker/kocka/programozó módba. Így ennek semmi értelme. Jelenleg a Linux-desktop nem egy valós alternatíva szerintem, sokkal inkább egy proof-of-concept valami ("igen, ilyet is tudnánk csinálni"), ami messze nincs kidolgozva. Sokkal nagyobb szükség van jól beállítható és azonnal működő dolgokra, mint ahogy az átlag Linuxos szemlélet sugallja.

Azt hiszem, én alapvetően "nem vagyok hétköznapi állatfajta", már ami az operációs rendszer-igényeimet illeti. Olyan operációs rendszerre lenne szükségem, amit kellőképpen testre tudok szabni, ami gyors és még… legyen jó fejlesztői platform, legyen frankó realtime audio támogatása zenéléshez, legyen jó terméktámogatása, legyen stabil és támogasson minden hardvert ami csak kell. Emellett az sem ártana, hogyha támogatná az összes olyan megoldást, amihez hozzászoktam és tetszik: legyen Abletonom, legyenek VST-im, legyen [g]Vim, legyen Firefox és így tovább…

Ebből tulajdonképpen a zenélés az, ami mindent visz. Azt hiszem, egy olyan gép, amivel gond nélkül mennek a zenei cuccok, el fogja bírni az összes többit is. Kipróbáltam pár oprendszert, de nem kerültem túlságosan beljebb ahhoz, hogy a laptopomon fusson zenélésre minden. Windows alatt ez a gép a jelenlegi driverekkel alkalmatlan zenélésre és ez vélhetőleg így is marad (nem hiszem el, hogy ennek muszáj lenne így lennie, dehát úgy látszik, multimédiás laptopra még 200eFt is kevés…) Lefutottam az összes létező Windows optimalizációs trükköt, dehát használhatatlan driverekkel elég nehéz dolgozni. Még mindig nem tudom, melyik eszköz a bűnös, de az tuti, hogy minden lehetséges cuccot letiltva is van, hogy 4-5 msec-re megreccsen a kernel. Ehhez persze gyakorlatilag semmilyen támogatásom nincs (konkrétan hülyének néztek az Acer-nél…), úgyhogy a Windows-os témának itt annyi.

Linux alól zenélni úgy, hogy a Windows-os VST-imet használom, eléggé mókás lenne, de nem tudom, hogy vajon egyáltalán meg tudom-e közelíteni azt, hogy egy gépen egyszerre működjön az ATI videókártya 3D gyorsítással, az Intel 5100-as wifi (ezt a kettőt egyszerre eddig még csak Gentoo alatt sikerült beüzemelni, mert Ubuntuban/Debianban kb. egyik törte a másik függőségeit és viszont), egy preemptive kernel meg a Focusrite Saffire együtt… (És akkor itt a Windows-os VST Linux alatt problémáról még nem is beszéltem.) Azt hiszem, lesz dolga még az emerge-nek a laptopomon, de így is jobban állok, mint számítottam. Mindenesetre nem hinném, hogy ez egy stabil, végső megoldást fog jelenteni. (Szeretnék például Pianoteq-et is futtatni, de az egy vicc lesz, hogy vajon működik-e rendesen, szerintem nem. És akármit is csinálok, szerintem nem fog natív sebességgel futni egy Ableton 7 Linux alatt.)

Gentoo-s kezdő létemre elég "gyorsan" (értsd: három nap kb.) sikerült bekonfigurálni a rendszert annyira, hogy saját építésű preemptive kernel, framebuffer, ATI, wifi menjen rajta meg legyen rajta egy alap KDE. Nem is annyira rossz, bár még bőven van mit faragni rajta. Ami tetszik, hogy egész haladósnak tűnik a kicsike. (Én meg lassan úgy hozzászokom a kernelforgatáshoz, hogy fel se tűnik…)

Szükségem lenne egy Mac-re. Van egy olyan érzésem, hogy igazából csak egy (nem hackelt…) OS X tudná kielégíteni az igényeimet a jövőben, már ami a multimédiás részt illeti. Jobban átgondolva: ha lenne egy Macem, BootCamp után már semmi más nem kellene. Valószínű, hogy még ha sikerül is szerezni egy MacBookot, eléggé fájdalmas lesz anyagilag, de már tényleg semmi ötletem sincs.