Megint egy szeptember 1. Váááááá.

Ismét eljött. Nem szeretjük. Nem mintha bármilyen bajom lenne egy dátummal. Csak automatikusan eszembejuttat pár dolgot. Pl. hogy jövő héten újra be kell vadászni napról napra az iskola nevű objektumot. Talán jó lesz. Talán nem.

Ma beiratkoztam az ELTE IK-ra, meg elintéztem a halasztással kapcsolatos teendőket. Igaz, hogy még nem kezdek ott, de már most kellemes benyomásaim vannak a légkörről és egyéb ehhez hasonló (számomra nem utolsó) tényezőkről. Jó kis társaság lesz ott… Picit elgondolkodtam ismét, hogy megéri-e ez az ötödév nevű valami. Ha minden bejön, akkor meg fogja érni. Nincs jövőbelátóm, úgyhogy vagy bejön, vagy nem. Még mielőtt meghallgatnék pár “jótanácsot” erről (mert hogy még páran be fognak szólni, az tuti:) ez az ÉN életem, jogomban áll úgy elb…… ahogy jónak látom. Eddig még bejöttek az ilyen húzásaim. Nekem csak egyetlen egy embernek kell majd beszámolni a döntésem helyességéről és az ÉN vagyok. Hülyézzetek le nyugodtan. Majd ha az én kezemmel megcsinálod az én munkámat, az én bőrömben, az én fejemmel, akkor elfogadok kritikát.

Fárasztó volt ez a nap. Sok volt. Túl sok új inger. Kiderült, hogy suliban is át lettünk …… (jó, jó, végülis miért ne az ötödéves évnyitó napján tudjam meg, hogy búcsút mondhatok még helyben 5 000 pénznek meg hogy full más lesz az ofőm mint akit beiratkozáskor mondtak?) Annyira szeretem az ilyet. Van elég para így is, aztán kapjuk mellé az ilyen meglepiket.

Persze mit is csodálkozok ezen? Olyan kellemesen naiv vagyok, legalábbis ezt mondják. Nem. Rosszabb. Számolok a legrosszabbal és mellette álmodozok a jóról.

Néha elgondolkodok egy pillanatra, vajon milyen lesz az a csaj, aki mellett kikötök következő alkalommal? Azért belefutottam már pár kellemes és pár kevésbé kellemes tapasztalatba. Egy biztos, nem semmi alakzat lesz a csaj, ha “elvisel” egy olyan fószert mint én. Majd meglátjuk. Most valahogy siettetni sincs kedvem, de ettől függetlenül nagyon kíváncsi vagyok…

Jó lenne DJ-zni, zenélni, zenét írni, kollektívan muzsikálgatni, hátradőlni és hallgatni azokat a másokat, akik most nem tudom, hogy hol vannak az életemből… Túlságosan beszűkültnek érzem most a világot, mintha mindenki a saját kis üregébe lenne zárva, esélytelenül a kijutásra. Kéne valamit aktívkodni. Jó lenne… Társadalmi hiba? Nem tudom, máshol hogyan működnek a korombéliek közösségei, de biztos vagyok benne, hogy lehetne jobban is. Vagy csak a saját problémáimat vetítem ki? … Na ezaz…